Sziasztok!Remélem sok szép képet néztek majd meg.És információt szereztek.

Sok képet fogunk megmutatni és remélem tetszeni is fognak majd.Nézzétek az oldalt :)

Lovas idézetek


„Nem tudok leszállni a bakról, mert a végtelenségig szeretem a fogathajtást, a versenyek hangulatát, a lovakat. Valamennyi az életem részévé vált.”

„Azt csinálhatom, amihez értek, amit mindennél jobban szeretek. Hobbi ez, de a lehető legkomolyabban fogom fel, mondhatnám, hivatásszerű hobbi. Hajtom a lovaimat, s megpróbálom belőlük is, magamból is a maximumot kihozni.” /Lázár Vilmos/


„Fontos lenne, hogy ebben a sportágban is lehessenek csillagok, akikre nemzedékek néznek fel, s akiket nemzedékek akarnak utánozni! Elengedhetetlen továbbá, hogy a lovakkal való találkozás, egyre szélesebb társadalmi rétegeket érintsen meg, hiszen a legtöbb esetben, a lovak szeretetén keresztül vezet az út a lovassporthoz és a lósporthoz is. Ha ez így történik, elmondhatjuk, hogy nekünk magyaroknak, nem csak a múltunk, jövőnk is szorosan kapcsolódik a lovakhoz. Mert lovak nélkül – mint tudjuk – minden másképp lenne!” /Lázár Zoltán/

„Úgy gondolom, csak a ló szeretete, tisztelete mellett szabad csak vállalni ezt az életformát, és ez adja az alapot ló és ember kapcsolatához.”

„A lovassportolót a ló emeli azokba a magasságokba, amit elérhet. Az én értékítéletemben a ló a lovassal egyforma súllyal szerepel az összteljesítményben, és segítőtársa a lovasnak.”

„Lovak nélkül nem tudnék élni, nem tudnám elképzelni az életemet. Számomra a földi paradicsom a lovak között van.”

„A lóban olyan igaz barátot találtam, aki mindig őszintén reagál viselkedésünkre, és soha nem csalja meg az embert.”

„A lovaglás egyfajta magatartásforma is, hiszen a ló megtanítja az embert viselkedni.” 
/Dallos Gyula/

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 9
Heti: 25
Havi: 265
Össz.: 33 020

Látogatottság növelés
Oldal: Lovas idézetek
Sziasztok!Remélem sok szép képet néztek majd meg.És információt szereztek. - © 2008 - 2024 - eletunkalovak.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »